Megható esetem volt pár év előtt egy eladott vizslámmal. Egy éves korában kellett szállítanom, mintegy 60 km.-re. Deszka ládában, kocsin vitettem át, a tőlem 15 km.-re lévő Dráva-hídon a túlsó parti vasutállomásra és onnan vasuton ment tovább. Ezen az uton s pláne a Dráván át a vizsla sohasem volt csak otthon körül, erdei tanyámon foglalkoztam vele. Két hét múlva vevőm arról értesített, hegy a vizsla eltünt. Senki sem tud róla felvilágosítást adni. Sajnálattal válaszoltam, hogy én sem tudok róla semmit és reményem, sincs, hogy ily körülményes, nagy távolságból nyomára juthassak.
E levélváltás után mintegy 6-8 nap múlva egyszer, éjfél tájban keserves kutyavonyitásra ébredtem tel, mely az udvaromból hangzott. Ismerve kutyáimat, s azok éjjeli tartózkodás helyeit, egészen tájékozatlan voltam a szokatlan jelenséggel szemben. De mivel a vonyitás folyton ismétlődött, felszedelődzködtem és villanyos lámpával kimentem körülnézni. Hát bizony könny tódult a szemeimbe, midőn a lámpafényénél elveszettnek jelzett, szegény jószágomat ismertem fel. Ugy kért, könyörgött, panaszkodott, keserves nyöszörgéssel, hason csuszva elém, csuron vizesen, s mikor pártfogó, barátságos hangomat meghallotta, s látta, érezte, hogy nem haragszom rá, sőt gyöngéden ölelve vigasztalom: örömében ugrált táncolt, ugatott és olyan csodálatos hangokkal adott kifejezést boldogságának, amelyeket soha máskor nem hallottan kutyáimtól. Ez a szegény állat, megszökvén uj gazdájától, egy ... (héten át?) kóborolt, míg végre csodás ösztönével helyes ... (tájékozódást?) nyert és ámbár sohasem volt a Dráva tulpartján, átúszta a sebes, nagy folyót (circa 500 m.) és visszatért felejthetetlen, régi otthonába.
írta : Stark Dezső főerdész
forrás: A kutya, 1917. december 22. I.évf.1.szám
Hát én megkönnyeztem
Én is, miközben begépeltem...
E levélváltás után mintegy 6-8 nap múlva egyszer, éjfél tájban keserves kutyavonyitásra ébredtem tel, mely az udvaromból hangzott. Ismerve kutyáimat, s azok éjjeli tartózkodás helyeit, egészen tájékozatlan voltam a szokatlan jelenséggel szemben. De mivel a vonyitás folyton ismétlődött, felszedelődzködtem és villanyos lámpával kimentem körülnézni. Hát bizony könny tódult a szemeimbe, midőn a lámpafényénél elveszettnek jelzett, szegény jószágomat ismertem fel. Ugy kért, könyörgött, panaszkodott, keserves nyöszörgéssel, hason csuszva elém, csuron vizesen, s mikor pártfogó, barátságos hangomat meghallotta, s látta, érezte, hogy nem haragszom rá, sőt gyöngéden ölelve vigasztalom: örömében ugrált táncolt, ugatott és olyan csodálatos hangokkal adott kifejezést boldogságának, amelyeket soha máskor nem hallottan kutyáimtól. Ez a szegény állat, megszökvén uj gazdájától, egy ... (héten át?) kóborolt, míg végre csodás ösztönével helyes ... (tájékozódást?) nyert és ámbár sohasem volt a Dráva tulpartján, átúszta a sebes, nagy folyót (circa 500 m.) és visszatért felejthetetlen, régi otthonába.
írta : Stark Dezső főerdész
forrás: A kutya, 1917. december 22. I.évf.1.szám