Ismeros a viselkedes. Es tenyleg annyira okosak, hogy tudjak, mit csinalnak. Csak, nem beszelik a nyelvunket, pedig mindent megertenek belole.
Az enyem, mig elt, nagyon sok elmennyel gazdagitott es rengeteg szeretett adott. Ha, rosszat is csinalt, akkor sem tudtam ra haragudni.
Egyszer a fiam ballagasan, megette a sult hust az asztalrol, amit a vendgeknek szantunk
Olyan csendben tortent, hogy eszre sem vettunk semmit, csak azt, hogy valami nem stimmel a Mogyoroval, mert lapit, ha ranezunk. Az a pofa, amit olyankor produkalt, ha rosszat tett. Sosem lehet elfelejteni.
Maskor, a tojast szedte ki a tartobol egyenkent az asztalon felejtett dobozbol egyenkent es felfalta a draga. Na, tobbe nem is kellett neki tojas, mert megcsomolt tole. Meg a fejet is elforditotta latvan a tojast.
Szoval, van eszuk az tuti es tobb, mint az embernek.
Hasonló történet nálunk is akad, leginkább karácsonykor, amikor is finom mézeskalácsok lógnak a fáról.
Egy-két nap elteltével vettük észre a családdal, hogy a karácsonyfán pár helyen csak a kis arany kötelek, lógnak a mézeskalácsnak hűlt helye. Első dolog, ami eszünkbe jutott, hogy Panka lefekvés előtt nasizik egy kicsit, hogy mégis jobban aludjon, de gyorsan elvetettük, mert hát hogy tudná olyan óvatosan leszedni, hogy ne boruljon az egész fa.
Végül kiderült, hogy mégis is csak Panka (a mi vizslánk) az aki, mértani pontossággal és a legnagyobb óvatossággal, nehogy más díszek bánják, rágja le a sütiket a fáról. Sajnos én még nem buktattam le, de kíváncsi lennék azokra az óvatos kis harapásaira...
Nekem is van egy sztorim ezzel kapcsolatban.Mármint,amikor egy vizsla használja a fejét.
Nagybátyám a 70-es 80-as években tenyésztő volt.
Magyar vizsla és óriás schnauzer.
Mind két fajtával ért el sikereket,Országos és külföldi versenyeken is.
A schnauzerekkel kiállításokra ment,a vizslákkal pedig különböző versenyekre is.
Egyszer egy versenyen...a pontos nevét nem tudom,de ez több verseny számból állt(mint általában a többi).Vércsapázás,kacsa keresés(ennek sem tudom a pontos nevét)és amiben maradandót alkotott az,az(pontos név ismét passz,hogy döglött macskát dobnak egy elkerített részbe.
A kutyákat a "hozd-hopp" paranccsal küldik be.
Be kell ugraniuk és fölvenni a macskát aztán a kifele jövet a macskával a szájukban átugrani a kerítést.
Mivel minden kutya simán beugrott,de kifele jövet a macskával mindegyik(a nagyobb testűek,1-2 kutya kivételével)felsértette magát a hasánál.Mondhatni elvéreztek a kutyák a macskákkal.
Nagybátyám kutyája, Dinó ezt folyamatosan végig nézte míg sorra nem került.
Aztán jött Ő,"hozd-hopp".A kutya beugrott,simán mint a többi,de kifele jövet Ő nem neki futott és kiugrott,hanem elindult a kerítés mentén és keresett egy lyukat.
Ezen szépen átbújt és átadta az apportot nagybátyámnak.
A bíró egyből mondta,h Ez a kutya kapja az első helyet,mert Ő használja az eszét.A nézők a és a bírók is teljesen el voltak ájulva tőle.
Dinó úgy volt vele,h minek sértsem föl a hasam,mint a többiek,inkább keresek egy átjárót.Lehet,h már előtte kiszemelte azt magának.
Meg is találta .
Bár azt nem lehet tudni,h mi lett volna,ha nincs az a bizonyos lyuk.
De Fortuna vele volt és nyert!
Remyénkedem benn,h az Én kutyám is lesz olyan okos,mint ez a bizonyos Dinó.Ha vele nem találkoztam volna anno,akkor sztem nem lenne ekkora a vizslánk érzett szeretetem.
Utólag is köszönök Neked minden jó élményt Dinó(sajnos már 15 éve meghalt)!
Nem hiszem, hogy bárkinek is újat mondanék azzal, hogy a vizslák nagyon okosak. Ennek alátámasztására következzék egy aprócska történet, ami arról szól, hogy Frédike hogyan vált bojlerré.
Öcsibogyóról (mármint Frédiről) már egész kis korában kiderült, hogy nem akármilyen ésszel, no meg étvággyal rendelkezik. Előbbi képességeit rendszeresen ki is használta utóbbi tulajdonságának alátámasztására. A tápot már a legelején elutasította, szinte megvetően nézett rám, ha valami "granulátumot" mertem elé tenni. Ez végül már olyannyira elfajult, hogy szinte szégyelltem magam, amikor etetésre került a sor. Mit volt mit tenni, szépen ráálltunk a főtt kajára. Persze ez a koszt jóval munka- és időigényesebb, de hamar kialakult az a módszer, amivel viszonylag kényelmesen lehetett táplálni a drágát. Általában 3-4 napra főztem neki egyszerre és a fazekat mindig a konyhapulton hagytam, hogy kihűljön az étel, mielőtt a hűtőbe került. Mivel Frédike alig volt 4 hónapos, nem fenyegetett az a veszély, hogy lelopja olyan magasról a vacsoráját. Na ezt persze csak egy olyan gazda gondolhatta, aki még nem szerzett elegendő tapasztalatot a vizslák terén. Egy dörzsöltebb gazdi jól tudja, hogy nem átlagos kutyaésszel kell számolnia!
Az új etetési módszer bevezetése után néhány nappal furcsa dolog fogadott, amikor hazaértem: a konyhaszék a tűzhely előtt állt, pedig a helye jóval arrébb, az asztal mellett lett volna. Bosszankodtam is rajta, hogy miért jó az öcsémnek, hogy a széket a tűzhely elé állítja, így ugyanis sem a tűzhelyhez nem lehetett hozzáférni, sem pedig a konyhaablakot nem lehetett kinyitni. De hamar fátylat borítottam a dologra gondolván, hogy biztos valami időigényes kaját főzött és leült mellé a székre.
Pár nap múlva az eset megismétlődött. Semmi logikát nem láttam a belsőépítészeti anomáliában, de gondoltam: "mindegy..."!
A harmadik alkalom után már tényleg érlelődött bennem, hogy rákérdezek öcsém új, furcsa szokásának magyarázatára, de a tolerancia ismét győzedelmeskedett. Pedig ha logikusan összerakosgattam volna az apró egybeeséseket rögtön rájöttem volna a megoldásra.
Hogy mik voltak azok az apró részletek, amik között akkor még nem fedeztem fel az összefüggést? Nos az egyik az volt, hogy minden egyes "átrendezés" olyankor történt, amikor épp frissen főtt kutyakaja hűlt a pulton. Gyanús lehetett volna az is, hogy az egyébként 3-4 napra főzött adag alig volt elég 2 napra. A harmadik jel az ismerőseim által Frédike alakjára vonatkozó megjegyzések voltak. Néha finoman céloztak rá, hogy talán nem kellene annyit enni adnom neki, mert a végén "szumó" vizsla lesz belőle. Akkortájt már úgy nézett ki, mint egy dagadó henger, ezért el is neveztem bojlernek. És ugyebár a fajta jellegzetessége nem éppen a túlméretezett derékbőség!
Ezek mind nyilvánvaló árulkodó jelek, amik csak egy olyan gazda szemét nem szúrják ki, akik fel sem tudják mérni mekkora IQ-val is rendelkezik imádott vizslájuk.
Egy alkalommal, mikor ismét lefőztem Frédi ételadagját épp a szobámban olvasgattam. Egyszer csak hangos székcsikorgást hallottam a konyha felől. Mentem is lekorholni az öcsémet, hogy legalább egy icipicit felemelhetné azt az ülőalkalmatosságot, mert így még a tizediken is meghallják hogy enni készül. Ám a konyhában a legnagyobb megdöbbenésemre csak Frédi (a 4 hónapos magyarvizsla!!!) tartózkodott. Éppen azzal volt elfoglalva, hogy a pult elé tolja a széket, amiről azután könnyedén feléri a fazekat és falatozhat kedvére! Hát nem fantasztikus?! Hiszen ez már eszközhasználat!
Én azóta még arra is nagyon vigyázok, hogy mit mondok ki a füle hallatára, mert ki tudhatja? Így talán már mindenki számára érthető, hogy miért lett a kutyám neve: Frédi a rutinos
Mesélő: Mármarosi Anna (Magasparti Rutinos Rövidszörű Magyar Vizsla kennel)
Ismeros a viselkedes. Es tenyleg annyira okosak, hogy tudjak, mit csinalnak. Csak, nem beszelik a nyelvunket, pedig mindent megertenek belole.
Az enyem, mig elt, nagyon sok elmennyel gazdagitott es rengeteg szeretett adott. Ha, rosszat is csinalt, akkor sem tudtam ra haragudni.
Egyszer a fiam ballagasan, megette a sult hust az asztalrol, amit a vendgeknek szantunk
Olyan csendben tortent, hogy eszre sem vettunk semmit, csak azt, hogy valami nem stimmel a Mogyoroval, mert lapit, ha ranezunk. Az a pofa, amit olyankor produkalt, ha rosszat tett. Sosem lehet elfelejteni.
Maskor, a tojast szedte ki a tartobol egyenkent az asztalon felejtett dobozbol egyenkent es felfalta a draga. Na, tobbe nem is kellett neki tojas, mert megcsomolt tole. Meg a fejet is elforditotta latvan a tojast.
Szoval, van eszuk az tuti es tobb, mint az embernek.
Egy-két nap elteltével vettük észre a családdal, hogy a karácsonyfán pár helyen csak a kis arany kötelek, lógnak a mézeskalácsnak hűlt helye. Első dolog, ami eszünkbe jutott, hogy Panka lefekvés előtt nasizik egy kicsit, hogy mégis jobban aludjon, de gyorsan elvetettük, mert hát hogy tudná olyan óvatosan leszedni, hogy ne boruljon az egész fa.
Végül kiderült, hogy mégis is csak Panka (a mi vizslánk) az aki, mértani pontossággal és a legnagyobb óvatossággal, nehogy más díszek bánják, rágja le a sütiket a fáról. Sajnos én még nem buktattam le, de kíváncsi lennék azokra az óvatos kis harapásaira...
Hogy hívták ezt a kutyát?
Nagybátyám a 70-es 80-as években tenyésztő volt.
Magyar vizsla és óriás schnauzer.
Mind két fajtával ért el sikereket,Országos és külföldi versenyeken is.
A schnauzerekkel kiállításokra ment,a vizslákkal pedig különböző versenyekre is.
Egyszer egy versenyen...a pontos nevét nem tudom,de ez több verseny számból állt(mint általában a többi).Vércsapázás,kacsa keresés(ennek sem tudom a pontos nevét)és amiben maradandót alkotott az,az(pontos név ismét passz
A kutyákat a "hozd-hopp" paranccsal küldik be.
Be kell ugraniuk és fölvenni a macskát aztán a kifele jövet a macskával a szájukban átugrani a kerítést.
Mivel minden kutya simán beugrott,de kifele jövet a macskával mindegyik(a nagyobb testűek,1-2 kutya kivételével)felsértette magát a hasánál.Mondhatni elvéreztek a kutyák a macskákkal.
Nagybátyám kutyája, Dinó ezt folyamatosan végig nézte míg sorra nem került.
Aztán jött Ő,"hozd-hopp".A kutya beugrott,simán mint a többi,de kifele jövet Ő nem neki futott és kiugrott,hanem elindult a kerítés mentén és keresett egy lyukat.
Ezen szépen átbújt és átadta az apportot nagybátyámnak.
A bíró egyből mondta,h Ez a kutya kapja az első helyet,mert Ő használja az eszét.A nézők a és a bírók is teljesen el voltak ájulva tőle.
Dinó úgy volt vele,h minek sértsem föl a hasam,mint a többiek,inkább keresek egy átjárót.Lehet,h már előtte kiszemelte azt magának.
Meg is találta
Bár azt nem lehet tudni,h mi lett volna,ha nincs az a bizonyos lyuk.
De Fortuna vele volt
Remyénkedem benn,h az Én kutyám is lesz olyan okos,mint ez a bizonyos Dinó.Ha vele nem találkoztam volna anno,akkor sztem nem lenne ekkora a vizslánk érzett szeretetem.
Utólag is köszönök Neked minden jó élményt Dinó(sajnos már 15 éve meghalt)!
Öcsibogyóról (mármint Frédiről) már egész kis korában kiderült, hogy nem akármilyen ésszel, no meg étvággyal rendelkezik. Előbbi képességeit rendszeresen ki is használta utóbbi tulajdonságának alátámasztására. A tápot már a legelején elutasította, szinte megvetően nézett rám, ha valami "granulátumot" mertem elé tenni. Ez végül már olyannyira elfajult, hogy szinte szégyelltem magam, amikor etetésre került a sor. Mit volt mit tenni, szépen ráálltunk a főtt kajára. Persze ez a koszt jóval munka- és időigényesebb, de hamar kialakult az a módszer, amivel viszonylag kényelmesen lehetett táplálni a drágát. Általában 3-4 napra főztem neki egyszerre és a fazekat mindig a konyhapulton hagytam, hogy kihűljön az étel, mielőtt a hűtőbe került. Mivel Frédike alig volt 4 hónapos, nem fenyegetett az a veszély, hogy lelopja olyan magasról a vacsoráját. Na ezt persze csak egy olyan gazda gondolhatta, aki még nem szerzett elegendő tapasztalatot a vizslák terén. Egy dörzsöltebb gazdi jól tudja, hogy nem átlagos kutyaésszel kell számolnia!
Az új etetési módszer bevezetése után néhány nappal furcsa dolog fogadott, amikor hazaértem: a konyhaszék a tűzhely előtt állt, pedig a helye jóval arrébb, az asztal mellett lett volna. Bosszankodtam is rajta, hogy miért jó az öcsémnek, hogy a széket a tűzhely elé állítja, így ugyanis sem a tűzhelyhez nem lehetett hozzáférni, sem pedig a konyhaablakot nem lehetett kinyitni. De hamar fátylat borítottam a dologra gondolván, hogy biztos valami időigényes kaját főzött és leült mellé a székre.
Pár nap múlva az eset megismétlődött. Semmi logikát nem láttam a belsőépítészeti anomáliában, de gondoltam: "mindegy..."!
A harmadik alkalom után már tényleg érlelődött bennem, hogy rákérdezek öcsém új, furcsa szokásának magyarázatára, de a tolerancia ismét győzedelmeskedett. Pedig ha logikusan összerakosgattam volna az apró egybeeséseket rögtön rájöttem volna a megoldásra.
Hogy mik voltak azok az apró részletek, amik között akkor még nem fedeztem fel az összefüggést? Nos az egyik az volt, hogy minden egyes "átrendezés" olyankor történt, amikor épp frissen főtt kutyakaja hűlt a pulton. Gyanús lehetett volna az is, hogy az egyébként 3-4 napra főzött adag alig volt elég 2 napra. A harmadik jel az ismerőseim által Frédike alakjára vonatkozó megjegyzések voltak. Néha finoman céloztak rá, hogy talán nem kellene annyit enni adnom neki, mert a végén "szumó" vizsla lesz belőle. Akkortájt már úgy nézett ki, mint egy dagadó henger, ezért el is neveztem bojlernek. És ugyebár a fajta jellegzetessége nem éppen a túlméretezett derékbőség!
Ezek mind nyilvánvaló árulkodó jelek, amik csak egy olyan gazda szemét nem szúrják ki, akik fel sem tudják mérni mekkora IQ-val is rendelkezik imádott vizslájuk.
Egy alkalommal, mikor ismét lefőztem Frédi ételadagját épp a szobámban olvasgattam. Egyszer csak hangos székcsikorgást hallottam a konyha felől. Mentem is lekorholni az öcsémet, hogy legalább egy icipicit felemelhetné azt az ülőalkalmatosságot, mert így még a tizediken is meghallják hogy enni készül. Ám a konyhában a legnagyobb megdöbbenésemre csak Frédi (a 4 hónapos magyarvizsla!!!) tartózkodott. Éppen azzal volt elfoglalva, hogy a pult elé tolja a széket, amiről azután könnyedén feléri a fazekat és falatozhat kedvére! Hát nem fantasztikus?! Hiszen ez már eszközhasználat!
Én azóta még arra is nagyon vigyázok, hogy mit mondok ki a füle hallatára, mert ki tudhatja? Így talán már mindenki számára érthető, hogy miért lett a kutyám neve: Frédi a rutinos
Mesélő: Mármarosi Anna (Magasparti Rutinos Rövidszörű Magyar Vizsla kennel)